3. fejezet A világ (?)

- Már megint késik… - fortyogott magában a lány. Az asztalra nézett. Szépen meg volt terítve, az evőeszközök tökéletesen voltak elhelyezve a tányérok körül, a középen lévő kis virágcsokor pedig jó hangulatot adott egy kései ebédnek. Feltéve, ha az ember éppen nem forrt a mérgében, mert ő nem késői ebédet akart. A lány már evett, és most minden erejét összegyűjtötte ahhoz, hogy megszidja a hamarosan belépő személyt. Ezzel azonban várnia kellett.
Már jócskán vacsoraidőn túl jött el az a pillanat, amikor az ajtó nyikorgása jelezte, hogy végre megjött az a személy, akire a lány már úgy várt. 

- Szia Ni.. – kezdett volna bele, ha éppen nem vágnak hozzá egy párnát köszönés közben.

- Elkéstél! – nézett rá Nina szúrós szemekkel, amikkel, ha ölni tudott volna, az előtte álló rókadémon már nem élt volna.

- Tudom, tudom… - sóhajtott mélyet Zero. – És sajnálom is – nézett a lányra világmegváltó szemekkel.

Nina farkasszemet nézett vele, majd egyik ujját felemelte és a fejével együtt rázta, míg válaszolt.

- A-a-a. A héten már harmadszor késel el – leült az asztal körül elhelyezett szék egyikére és karba tette a kezeit. - Ezt nem úszód meg egy bocsánatkéréssel! – próbált olyan komoly arcot vágni, mint még soha. Zero erre elnevette magát. Felvette a földre esett párnát, és az asztalra tette, nem törődve azzal, hogy az egyáltalán nem odavaló. Tudta jól, hogy Nina csak azért hozta az ebédlőbe, hogy aztán üdvözlés képpen hozzávághassa. Hát vigye is csak ő vissza.

- Merő kedvesség vagy – mormolta még mindig mosolyogva a rókadémon. Nina egy mélyet sóhajtott, majd a szemével a párnára nézett.

- Örülj neki, hogy nem egy lábost dobtam – emelte az égnek a szemét, majd azonnal vissza is fordult a figyelme az előtte álló alakra. – Különben is, ne próbáld elterelni a témát!

Zero helyet foglalt a lánnyal szembeni széken. Nina most jó alaposan végig mérhette. Új  kötések voltak a rókadámon kezén.  Olyan csatákról, amikről Nina nem tudhatott. Hiába kérdezte bármikor is Zerot, hogy honnan vannak a sebei, választ soha sem kapott. Ahogy elég sok dologra nem.

- Pár éve még csak fel sem tudtál volna emelni egy lábost – mosolyodott el Zero az emlékén. Persze az a pár év, már inkább egy évtized volt. Nina azóta szépen felcseperedett. Hosszú szőke haja már a derekáig ért, és sehogy sem lehetett rávenni, hogy levágja. – Különben is, mióta is nevezed ezt ruhának? – mutatott a rókadémon a lányon található anyagra. Nina végig nézett magán. Egy kék anyagból készült ruhát vágott szét, és varrt úgy, hogy az neki tetsszen. A felső része csak a mellét takarta, jól hozzásimulva testéhez, míg az alsó részét úgy vágta, mint egy szoknyát, jó nagy kivágásokkal a combjai mentén. A szegélyét piros anyaggal varrta be.

- A te hibád – vont vállat a lány. – Te tanítottál meg varrni.

Ahogy minden mást is Zero tanított neki. Nina soha senki mással nem találkozott. Kivéve az erdőben élő állatokat.

- Na és mi bánta? Ágynemű? Esetleg egy terítő – nevetett fel a rókadémon.

- Ha ennyire tudni akarod akkor egy… Várjunk! – hirtelen felállt és mind a két kezét az asztalra téve előre hajolt. – Azt mondtam, hogy ne tereld el a témát – egy ideig mind a ketten csendben figyelték a másikat. Mind a ketten tudták, hogy milyen beszélgetés fog másodperceken belül elkezdődni. Ezt a csatát már olyan sokszor megvívták, és mindig ugyan olyan eredménnyel. Mélyen egymás szemébe néztek – Ha…- kezdett bele Nina, és mikor nem vágott közbe, gyorsan folytatta is. – Ha magaddal vinnél, nem kéne itthon várjalak, és nem is késnél el és… - de itt elhalkult a hangja. Zero fekete szeme, szinte szikrákat szórt.

- Nem! – mondta ellentmondás nem tűrő hangon. Nina lassan visszahuppant a helyére.

- Nem várhatod el, hogy itt éljem le az életemet – mondta olyan halkan, hogy szinte ő sem hallotta a saját hangját.

- Erről nem nyitok újabb vitát! – állt fel Zero az asztaltól.

- Soha nem nyitsz vitát – csattan ki a lány. Ő is felpattant a székéről. – Ahogy semmi másról sem, ami a másik világgal kapcsolatos. Vagyis inkább a világgal. A világgal, amiről én semmit sem tudok.

- De én igen! – szemei megváltoztak. Már nem dühös volt, sokkal inkább szomorú. Nina hangosan fújt egyet. Inkább veszekedett volna még egy sort Zeroval, mintsem ezekbe a szemekbe nézzen.

- Nem tudhatod, hogy én mit gondolok. Az én döntésem saját véleményt nyilvánítani! – lépett el az asztalától.

- Nina… - szólt utána a rókadémon, de a lány nem is figyelt rá. Helyette bevonult a szobájába. Zero nem ment utána. Pár óra és kijön magától. Mindig ez van. Utána nem beszélnek a veszekedésről. Egészen addig, míg újra elő nem kerül ez a téma.

Zero visszaült a székbe és dühösen karba tette a kezeit. Dühös volt, de nem a lányra, hanem magára. Jó indokai voltak, hogy Ninát soha nem vitte ki a démonok világába, de ezek az indokok leginkább önzőek voltak. Mert persze féltette a lányt a kinti világtól, de nem ez volt a fő oka, hogy nem engedte meg neki, hogy elhagyja az erdőt. Sokkal inkább félt attól, hogy a lány megtudja az igazságot róla. Hogy ő nem éppen egy szent démon. Sőt…Félt attól, hogy Nina az  igazság hallatán elfordulna tőle. Hiszen a lány egy légynek sem tudna ártani.  Mi történne, ha megtudná, hogy az ember, aki felnevelte, igazából napi szinten gyilkolja le a démonokat?

Óvatosan végig húzta a kezeit az új kötéseken a csuklóján, amiket egy farkadémon hagyott rajta. Még friss volt a seb, pár órával ezelőtt szerezte. Ez a démon volt az oka, hogy elkésett. Nem gondolta volna, hogy a démon ilyen erős lesz, és hogy ennyi időbe telik levernie.

Nina szobája felé nézett. Újabban igen kevés időt tölthetett el a lánnyal. Az istene meglehetősen bonyolult és hosszú feladatokat bízott rá, így igencsak nehéz volt neki akár egy-egy napra is elszöknie a valóság elől. És nem akarta elpocsékolni az időt, amit a lánnyal tölthetett. Felállt és bekopogott Nina ajtaján.

- Szeretnél még egy kicsit duzzogni, vagy inkább eljössz velem a tóhoz? – az ajtó varázsütésre kivágódott. Nina csillogó szemekkel nézett rá, miközben erőteljesen bólogatott. Zero elmosolyodott. Tudta, hogy aljas húzás volt tőle. Nina imádott a tónál lenni, és minden lehetőséget kihasznált, hogy odamessen. Tudta, hogy, ha ezt hozza fel választásnak, a lány egyből bele fog egyezni.

Nina kikerülte a rókadémont és máris az ajtónál állt. Tengerkék szemével Zerot vizslatta.

- Mire várunk még? – kérdezte lehengerlő mosollyal az arcán.

- Nem öltözöl át? – tette karba kezeit Zero. A néhány perccel ezelőtti veszekedésnek már nyoma sem volt.

- Eltaláltad – nyitotta ki az ajtót a lány. – Nem!- majd mosolyogva kilépett.

Zero nevetve követte.